Babamozi

A babavárás a párok életének egyik legszebb és legfontosabb időszaka és a modern technika szerencsére lehetővé teszi, hogy már a születés előtt is szorosabb kapcsolatot teremthessünk a születendő babával, mint bármikor ezelőtt. Ultrahangon keresztül ugyanis láthatjuk gyermekünket már az anyaméhben, ami néhány évtizede még elképzelhetetlen volt.

Nálunk kellemes, családias környezetben, modern géppel végzünk ultrahangos vizsgálatokat, illetve babamozit, hogy a hozzánk érkezőknek a lehető legpontosabb információkat, és legjobb minőségű képet adhassuk!

Mintha közvetlenül néznénk – 4D ultrahang

A négydimenziós ultrahanggal lehetőségünk van szinte „élőben” nézni, mit is csinál a babánk odabent. Mindezt egészen valósághű ábrázolásban, így már a vonásai is kivehetőek, valamint lehetőség van arra is, hogy a szülők kicsit többet megtudjanak róla. Például azt, hogy fiú vagy lány, amit már viszonylag korán, az első trimeszter után meg lehet állapítani, ha a magzat is úgy akarja.

Igazán cuki, amikor a baba szinte integet az ultrahangfelvételen, de olyat is láthatunk, hogy az ujját szopja, vagy éppen megereszt egy mosolyt is a szüleinek A legszebb pillanatokról képek is készülnek, így már azelőtt lehet a szülőknek fotója a gyermekükről, hogy a világra jönne.

Mi van, ha a baba nem együttműködő?

Mindenkinek lehet rossz napja, a babának is. Előfordul, hogy alszik, és semmi kedve felébredni azért, hogy mi nézegethessük. Ha mindezt befelé fordulva teszi, akkor pedig legfeljebb a hátát csodálhatjuk meg.

Ilyen esetekben vannak bevethető praktikák, amikkel némi aktivitásra bírhatjuk a picit: csokievésre, mozgásra például általában felébrednek. Szokott még segíteni a szőlőcukor, ha anyuka sétálgat egy kicsit, vagy ha a hasat mozgatjuk meg óvatosan. Ha egészségügyi okból nem tiltott, akár egy gyengébb kávé is beleférhet ébresztés céljából.

AMENNYIBEN ezek nem segítenek, térítésmentesen adunk egy új időpontot, amikor a babamozit megismételhetjük, mert fontosnak tartjuk, hogy a szülők tényleg élményt kapjanak nálunk!

A babamozi nem genetikai ultrahang vizsgálat!

Az ultrahang vizsgálatok elsődleges célja, hogy a rendelkezésünkre álló módszerekkel szűrjük a lehető legtöbb, ábrázolható  fejlődési rendellenességet és betegséget. 

A babamozi nem helyettesíti, nem váltja ki a kétdimenziós, genetikai ultrahang vizsgálatokat!

Mikor érdemes “babamoziba” menni? 

A babamozi elkészítésére a terhesség harmadik harmada az ideális időszak, amikor már a gyermek egyre formásabb és a szülők, nagyszülők felfedezhetik a hasonlóságokat, azonban nem érdemes túl későn, mert a növekvő babának egyre kisebb helye van a pocakban mocorogni, így ultrahanggal sem lehet olyan szép képet kapni. 

Milyen szakember kezeli az ultrahangot?

Az L33 Medical babamozi szolgáltatását felsőfokú képalkotó diagnosztikai analitikus végzettségű, nagy gyakorlattal rendelkező szakember végzi.

Hogyan kapom meg a felvételeket?

Nálunk az ár tartalmazza a teljes videót pendriveon, és a legjobb pillanatokról készített nyomtatott képeket is. (A pendrive-ot a rendelő ingyenesen biztosítja, saját eszközre a felvételt – biztonsági okokból – nem tudjuk másolni) 

Bejelentkezéshez kérjük kattintson:

vagy hívja a +36 20 33 444 33 telefonszámot

A BABAMOZI szolgáltatást ajándékutalvány formájában is megvásárolhatja. Ehhez kérjük küldjön emailt a rendelo@l33.hu-ra, amelyben megadja az utalvány kedvezményezettjének nevét, a számlázási nevet és címet. Válaszul elküldjük Önnek az ajándékutalványról szóló számlánkat, amelyet átutalással egyenlíthet ki. Az összeg beérkezése után a megvásárolt vouchert emailben küldjük el Önnek, amely kinyomtatva használható fel fizetéskor.

 

Specialista
képalkotó diagnosztikai analitikus
Rendelési idő:
Csütörtök 9:00-13:00
Babamozi 15.000 Ft

Online rendszerünk segítségével a nap 24 órájában foglalhat nálunk időpontot.

Ha inkább telefonon vagy emailben szeretne időpontot foglalni, vagy csak kérdése van a szolgáltatásokkal kapcsolatban, az alábbi elérhetőségeket kereshet minket: